Nyilván ismét egy kézlegyintés a demokráciáért és a jogállamiságért síró bejegyzések láttán sokaktól erre a címre is, ha olvassák.

De vajon belegondolnak-e a legyintgetők, hogy ők mit is értenek demokrácián? Vajon, az, ha még elmehetünk négy  évente szavazni, majd a legtöbb szavazatot kapó párt ezek után kormányozhat, az internet pedig még nincs korlátozva, akkor ez már demokrácia? Sokan azt gondolják igen, pedig nem. Normális ember nem gondolja, hogy Fehéroroszország demokrácia, pedig nagyjából ott is teljesülnek ezek a feltételek.

Magyarország egy fontos küszöböt lépett át tegnap most már bizonyosan, s ehhez nem is kell túl bonyolult jogászi vagy politológusi fejtegetés. Mert beszélhetünk a média helyzetéről, a választói körzetek átírásáról, a jogállami keretek megsértéséről, de ezek sok esetben szubjektív értékelést kívánnak, nincsenek világos határok, illetve ezek megsértéséről még nehéz beszélni.

Az utolsó egyéni parlamenti mandátum kérdésének eldőltével azonban most ez megtörtént. Magyarország olyan határt lépett át, amilyet még soha 1990 óta és normális európai demokráciában ilyet nem is szoktak, mert nem etikus, nem tisztességes és elsősorban nem demokratikus.

Először is leszögezném, hogy az alábbi fejtegetések a többpárt-rendszerű országokra vonatkoznak,  az angolszász kétpárt-rendszereket nem lehet ilyen szempontból ide venni, már csak azért sem, mert ott a Parlament is általában kétkamarás, más választási rendszerrel.

A demokrácia szó népuralmat jelent, a mai modern értelmében a többség uralmát. Az a demokratikus, ha a hatalom mögött a véleménynyilvánításra hajlandó és jogosult állampolgárok többsége áll. Nem a kormányról kell itt beszélni, mert a teljeskörű hatalomgyakorlás nem a kormányzás és a törvényhozás, hanem az alkotmányozás, illetve a legmagasabb szintű, ún. kétharmados vagy sarkalatos törvények meghozatala.

A kormány mögött általában nem áll a szavazók abszolút többsége, akkor sem, ha az övéké a legtöbb szavazatot kapó párt, mert a többiekre, a kieső pártokra és az ellenzékre együttesen többen szavaznak. A teljesen arányos rendszer nem tudna működni, ahogyan a versenyeken se versenyezhet a döntőben minden induló. Ezért torzít a parlamenti küszöb, meg az egyéni választói körzetek rendszere. Ugyanakkor a túl nagy eltérés meg semmibe venné a szavazókat, helyes a hatékony kormányzást lehetővé tevő, de minél kisebb torzítás. (Ez Németországban jóval 10% alatti, nálunk mindig nagyobb volt)  Az, hogy az 50%-ot meghaladó parlamenti kormányzó többség nem élvezi a szavazók többségének bizalmát, túl nagy eltérésnél azért nem probléma, mert a kormányzás még nem teljeskörű hatalomgyakorlás. Vannak kérdések, amikhez az ellenzék legalább egy részének hozzájárulása kell.

De más a helyzet az életünk legalapvetőbb kereteit szabályozó Alkotmány vagy Alaptörvény elfogadásánál és a sarkalatos törvényeknél. Ha a demokráciát a többség uralmának gondoljuk akkor itt már tényleg az kell, hogy ezek elfogadásához, módosításához olyan képviselői létszámot írjanak elő, amely mögött a szavazóknak is a többsége áll. Figyelembe véve a választó rendszerek torzítását, Magyarországon a képviselők kétharmada volt az a létszám ami mögött egészen biztosan ott állt a szavazók többsége. Így volt ez az 1994-es kétharmadnál és a 2010-es Fideszes kétharmadnál is. A kormány azért módosíthatott egyedül is Alkotmányt, mert a szavazók abszolút többsége rászavazott, az ellenzék a kiesőkkel együtt is kisebbségben volt.

Ezt a rendszert változtatta meg úgy a Fidesz, hogy semmibe vette ezt az íratlan alapvető demokratikus szabályt, a többség uralmát. A torzítást ugyanis a választási törvény átalakításával tovább erősítette, és immár kisebbségben is, a szavazatok 44%-ával is lehet teljeskörűen hatalmat gyakorolni, kétharmadot szerezni, Alkotmányt vagy Alaptörvényt módosítani. Miközben Németországban Angela Merkel 41,5%-kal még kormányt sem tudott alakítani! Azoknak a politikai pártoknak, amelyek mögött a szavazók többsége áll, semmiféle érdemi beleszólási lehetőségük nincs a jogszabályalkotásba, a hatalomgyakorlásba. Ez pedig antidemokratikus, mert az ilyen hatalom mögött nem a legnagyobb pártnak, nem a relatív többségnek, hanem a szavazók abszolút többségének kellene állnia. Ha ezt a határt átléptük, akkor mi mondhat álljt a további torzításnak? Akár olyan választói rendszert is ki lehet ezután találni ahol a szavazók 10%-a sem feltétlen kell majd ahhoz, hogy egy párt 2/3-hoz juthasson és alkotmányozzon? Hiszen elméletileg még 20 5%-os párt is bejuthatna. Hiába nincs ennek politikai realitása, egy ország irányításánál elvi lehetőségeket sem szabad nyitva hagyni. Mit értünk akkor majd demokrácián? Nem lesz fontos a szavazók többségének bizalma, hanem elég, ha a többi pártnál egy kicsit jobban szerepelünk? Inkább lesz cél a többi szervezet megosztása, tönkretétele, mint a szavazók szolgálata? Oszd meg és uralkodj! Ezt a római alapelvet lenne helyes követnünk?

A kétharmadot nem csak úgy légből kapottan állapították meg annak idején, hanem azt feltételezve, hogy a teljeskörű hatalom gyakorlása csak a szavazók többségének akaratán alapulhat. Sajnálatos, hogy ezt nem rögzítették így le az Alkotmányban, mert talán még etikátlanabb lett volna ezt így felülírni. A régi íratlan szabálynak azonban most már a gyakorlatban megnyilvánulóan is vége, a kisebbség ha egy táborba áll össze, mindenben diktálhat a többségnek, ezért a többség uralmán alapuló demokrácia tegnaptól megszűnt Magyarországon.